Meseíró pályázatunkban idén a közönségszavazatokon túl, már 5 főből álló zsűri fogja kiválasztani a legszebb műveket, amelyek majd bekerülnek a kötetbe.
Webfejlesztő, vállalkozó és nem utolsósorban; családapa. Egy 7 éves kisfiú és egy 3 éves, csöppnyi kislány boldog apukája. „Életem során jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésemnek, az írásnak. Már kisiskolás korom óta esszéket és verseket küldtem a helyi újságba, majd felnőttként éveken át vezettem saját apukás blogomat, mellette pedig szülővárosom heti lapjában vezettem a rendszeresen megjelenő infor...
Az esti rutin kialakítása és fenntartása a gyerekek életében rendkívül fontos szerepet tölt be, hiszen segít nekik biztonságos és kiegyensúlyozott környezetet teremteni az elalvás előtt. Ez a rutin...
Ma van a Magyar kultúra napja! Január 22. egy rendkívül fontos nap, ugyanis ilyenkor ünnepeljük a Magyar kultúra napját. A magyar kultúra pedig itt a Mesketén is fontos, hiszen a hazai meseírók is ...
Ahogy már korábban is írtuk, végre elstartolt a Meskete.hu közösségi finanszírozási kampánya. Legalábbis zárt fázisban, ami azt jelenti, hogy egyelőre csak azok tudnak befektetni, akik előregisztrá...
Valamikor ősszel mutattuk be nektek Gyöngyösvári Mara Pogi, a csavargó tacskó c. mesekönyvét, most pedig a Marát kérdeztük, hogy a Meskete követői is jobban megismerhessék. Miért kezdtél meséket ír...
Ezt a cikket írta: Gutási Gábor meseíró