A bagoly és a szeleburdi kismadár 5. rész

A bagoly és a szeleburdi kismadár 5. rész.

Valóban úgy volt, ahogy Pletyi ígérte. Másnap pont tea időben érkezett Uhu mellé a faágra. Még mielőtt bagoly érdeklődhetett volna, hogy sikerült e megtalálni mormotát és nyuszit, addigra a kismadár már rég mesélésben volt. 

 - Tudod bagoly, hogy én mindig őszinte vagyok veled! Mindig csak azt mesélem el, ami igazán megtörtént, mert a saját két szememmel láttam! - nézett Pletyi, Uhura.

 - Tudom! Tudom! - mondta bagoly. - De nem lehetne, hogy amikor megérkezel köszönjünk egymásnak, és amikor elmész, akkor pedig elbúcsúzzunk? Mit gondolsz erről? - kérdezte bagoly a kis oktondit.

 - De lehet bagoly! - nézett a kismadár Uhura. De mindig annyi mondanivalóm van, hogy egyszerűen minden más kimegy a fejemből! - vallotta be a kismadár. - Tudod mit? Akkor most újra megjövök! Jó? - és a nyakába akasztotta a táskáját, tett egy kört repülve a fa körül, majd  landoláskor így szólt:

 - Jó reggelt Uhu bagoly! Jó hogy újra látlak! - mondta most már figyelmesebben Pletyi.

 - Jó reggelt! Örülök, hogy jöttél! Meghívhatlak egy teára? - kérdezte bagoly vidáman. 

 - Hát persze! Köszönöm! De most már mondhatom mit láttam? Annyira szeretném  elmesélni! Ha nem mondhatnám el, hát biztosan szétdurranna a bögyöm! - vallotta be a kismadár. Bagoly teázás közben figyelmesen hallgatta a kis szeleburdit, akiről kiderült, hogy tud köszönni.

 - Azt képzeld el, hogy a madár lánya nem is gondolná, hogy milyen ügyetlen a varjú! Nem elég, hogy mindig csak károgni tud és semmi értelmes nem hagyja el a csőrét, de még kétbalszárnyas is! 

 - Miből gondolod, hogy ügyetlen a varjú? - kérdezte bagoly a kicsit.

 - Miből, miből? Hát ahogy a dióval bánik! Folyton kiejti a csőréből, aztán meg repülhet le érte! De még a kis rókát is megdobta vele. Az meg megfogadta, hogy kitépi az egyik farktollát, ha egyszer elkapja! És a kis róka velem is csúnyán beszélt, mikor megkérdeztem tőle, hogy “- Nagyon fáj, kis vörös?” Na gondolhatod, hogy én mit kaptam tőle! Engem is megfenyegetett, hogy az én farktollamból is hiányozni fog, ha nem vigyázok! - nézett hátra a kicsi, hogy minden rendben van e a farkával. 

  - Nem is értem, hogy lehet ilyen goromba! A róka szülők nem tanították meg, hogy kedvesebben beszéljen másokkal?

 - Hú! Hú már megint mibe keveredtél, te kis szeleburdi madárka? - nézett bagoly Pletyire együttérzőn. 

 - Bagoly! Én meglettem fenyegetve! - panaszolta a kismadár.

 - Hú! - kezdett bele a bagoly. - Te kismadár! Azt meg kell tudnod, hogy a varjú, nagyon okos állat! A dióját nem véletlenül ejti el, hanem egy nagy kőre dobja, hogy összetörjön, és hozzáférjen a dióbélhez. Azonban még ennél is okosabb! Összeguberálja az emberek által az erdőben hagyott kenyeret, de csak a nagyobbakat, a kisebbeket azonnal meg is eszi, aztán a nagyobb kenyeret a vízbe dobja csalinak, hogy halat fogjon vele. A kis rókát sem direkt dobta meg. ha megnézed, valószínűleg oda ült arra a köre, amin varjú a diót törte. Így koppanhatott a róka fején a dió. Amúgy pedig senki sem szereti, ha csúfolják. A kis rókát pedig mostanában a róka iskolában vörösnek, vörhenyesnek csúfolják. Ezért olyan lobbanékony.

 - Jaj! - tette a szívére szárnyát a kismadár. Akkor én most megint mehetek jóvá tenni amiket elrontottam! - Viszlát bagoly barátom! Holnap újra jövök! - röppent el a kismadár a táskájával együtt. 

 - Viszont látásra kisbarátom! - búcsúzott a bagoly is. - Várlak holnap is!

folyt. köv.