A fák titkos tanácsa

A fák titkos tanácsa.

Tudtátok, hogy a fák nem csupán néma óriások az erdőben; hanem valójában szüntelen párbeszédet folytatnak egymással? És hogy hogyan, ezt nemrég tudtam meg miután interjút készítettem az egérfülű denevérrel, Bettinával. A denevérlány eredetileg a Budai hegyekben, egy kertes ház pincéjében tanyázott, ott találkoztam vele először... de át is adom a szót neki, inkább mesélje el ő, hogy mi is történt vele:

„A társaim elüldöztek, kigúnyoltak a füleim miatt."

„Miért, hisz nagyon formás fülecskéid vannak?"

„Hát mert nekik nem ilyen csonkák, egérszerűek, mint nekem. És ahogy sírva menedéket kerestem, egyszer csak megpillantottam egy nagy odút egy gesztenyefa törzsén. Mivel nem volt lakója, beköltöztem. Épp hogy berendezkedtem, megszólalt valaki. Azt hittem, hogy egy bagoly, vagy egy harkály, de senkit sem láttam arra repülni. És a suttogó, pisszegő hang másodszor is megszólított:

„Ki vagy, mutasd meg magad, mert nem látlak!"-kiabáltam dühösen, mire az a valaki azt válaszolta, hogy: „Pedig testközelben vagyok. Én, a Gesztenyefa beszélek hozzád, aki menedéket adtam neked!"

„Jé, hát ti tudtok beszélni?"-döbbentem meg, mire ő azt felelte, hogy:

„De még mennyire! Mivel úgy látom, hogy jól berendezkedtél nálam, legyünk jó barátok. Te mindent elmesélsz magadról, én meg magunkról."

„Rendben, itt a kezem nem disznóláb, azaz denevérláb!" És a Gesztenye egyik ága kezet rázott velem, az egérfülű denevérrel. Ezután röviden elmeséltem neki a denevér kolóniából való távozásom okát, mire Gesztenye kedvesen vigasztalt, hogy neki nagyon is tetszik a vörhenyes színű egérfülem, mert ez a kedvenc színe, ebben hasonlítunk is egymásra és miközben mondta nagyot nevetett, hogy csak úgy rázkódtak a levelei…meg különben is jobb mintha lány létemre bajuszos denevér lennék!"

„Hát azt meg honnan tudod, hogy a rokonaim között vannak bajuszos denevérek?”

„Hát mi rengeteg mindent tudunk, -folytatta, -mert mi fák a gyökereinken keresztül egy láthatatlan hálózatot működtetünk."

„Micsoda! Egy hálózatot?"

„Igen a „Széles-Kerek Erdő Hálózatot”,– ahol tápanyagokat, információkat és figyelmeztetéseket küldünk egymásnak."

„Hogyan?"

„Hát az idősebb fák segítenek a fiatalabbaknak fejlődni azzal, hogy árnyékot adnak és gyökereiken keresztül táplálékot juttatnak nekik. Ez olyan, mintha egy bölcs öreg tölgy suttogna egy ifjú csemetének: „Ne aggódj, segítek neked nőni! Egy ilyen titokzatos nyelv és élő közösség révén nálunk, a fák világában több varázslat van, mint elsőre gondolnád!"

„Hát ez egészen elképesztő! Tudnál rá példát mondani?"

„Persze, mondjuk, ha egy fa beteg lesz vagy támadás éri, például egy rovarrágás, a többi fa a gyökereken keresztül értesül róla, és bizonyos vegyületekkel segíthet neki".

„Hát ezt nem hiszem el!"-lelkendeztem.

„Pedig így van! Az akácfa barátaink a leveleikből tudnak különleges illatokat, gázokat kibocsájtani, amikor egy állat elkezdi rágni őket. Ezzel figyelmeztetik a többi, közeli fát. Ennek hatására a szomszédos fák is akcióba lépnek, leveleiket keserű permettel fújják be, így mérgezővé válnak az állatok számára. És ezen kívül van még egy hatalmas, földalatti kommunikációs hálózatunk is, ahol a gombákkal működünk együtt."

„A gombákkal?"

"Igen. Ha egy fa sérülést szenved, például egy rovar támadja meg, az a szomszédos fáknak is jelezheti, hogy készüljenek fel a védekezésre. A juharfáink például, ha hernyók kezdik rágni a leveleiket, olyan vegyületeket bocsátanak ki, amelyek arra ösztönzik a többi juharfát, hogy saját védelmi mechanizmusukat azonnal aktiválják.

A nagy, idősebb fák gyakran segítenek a fiatalabb társaiknak a víz és tápanyagok megosztásával. Például, ha egy kis facsemete szárazság miatt nehéz helyzetbe kerül, egy közeli idősebb fa a gyökereken keresztül vizet és ásványi anyagokat küld neki, hogy támogassa a túlélését. Ez a fajta együttműködés különösen gyakori a vörösfenyő és bükkfa barátaink között."

„Hát ez szuper!”

„És ha ez még nem minden, bizonyos társaim képesek érzékelni a közeli vízforrásokat, még akkor is, ha nem közvetlenül érintkeznek velük. Gyökereik a legapróbb rezgéseket is érzékelik, és ennek megfelelően növekednek a víz irányába. Ez egyfajta „tájékozódási érzék”, amely segít túlélni száraz környezetben. De nem untatlak tovább, még csak annyit hagy tegyek hozzá, hogy a gyökereinken keresztül szavakat súgunk egymásnak, lombjainkkal jeleket adunk le, és akkor, amikor a Hold ezüst fénye ránk vetül, meghozzuk a titkos döntéseinket."

„És ki a vezetőtők?"

"Az Öreg Tölgy."

"Egy Öreg Hölgy?"

"Nem az Öreg TÖLGY! Ő a tanács feje, mert ő hallja a föld suttogását és érti a szelek üzenetét. Mellette áll testőre, a Hajlékony Nyír, aki mindig új utakat keres és friss gondolatokkal jön elő. A hadserege, a fenyőfák mélyen gyökerezve őrzik az erdő bölcsességét, míg mi Gesztenyefák vagyunk a történetírók, minden eseményt, történetet megőrzünk, ami a nagyvilágban történik. Azt is tudom, hogy ti ultrahangok segítségével tájékozódtok!"

„Ez így igaz!" Eddig tartott a denevér, Bettina és a Gesztenyefa csevegése, mert egy ember érkezett az erdőbe.

"Rossz előérzetem van!"-súgta a Gesztenyefa a denevérnek.

"Ne aggódj, kedves Gesztenye, körözök párat és megnézem, hogy mi járatban van itt ez a kétlábú, jó?"

"Az jó lesz!"-felelte a Gesztenyefa. És Bettina kiderítette, hogy a férfi, egy erdőmérnök, és a fák kivágását tervezi, hogy helyükre a multi cégek épületeket húzzanak fel. Amikor tovább adta az információt a Gesztenyefának, az a következőket mondta:

"Ezt azonnal meg kell tárgyalnom az Öreg Tölggyel!"

„Rendben, én odarepülök hozzá.” De Bettina persze nem értett semmit, csak annyit látott, hogy a fák tanácsa csendben összeült. Hosszú gyökérbeszélgetések során, amit később a Gesztenyefa fordított le neki, úgy döntöttek, hogy a szél segítségével suttogják el nem tetszésüket az embereknek. Az Öreg Tölgy levelei lágyan susogtak az éjszakában, a Nyír ágai különös táncot jártak, a Fenyők mély, gyógyító illattal árasztották el a levegőt.

És az erdőmérnök másnap ismét az erdőben járt, megállt az erdő szélén, várt egy kicsit, majd hirtelen úgy tűnt, hogy megértette a fák beszédét. Megérezte bölcsességüket, meglátta szépségüket és időtlen jelenlétüket, mert a kezébe vette a fejszét, majd lassan letette. 

A fák aznap csendben ünnepeltek, így Bettina jobbnak látta, ha éjszaka kalandozik egyet a környéken, úgysem tud soha aludni éjszaka. És messze repült a kedvenc helyére, a hegyek rejtekébe, ahol a Holdtükör nevű tó található. Közel hajolt a tó vizéhez és ott nem a csillagok fénye vagy az éjszakai égbolt tükröződött vissza, hanem egy másik világ képe. Egy hely, ahol az erdők aranyszínben izzottak, és a madarak csodás dalokat énekeltek, szóval éppen olyan gyönyörű tájat látott, mint az erdő, ahol barátságot kötött a Gesztenyével. És akkor megértette, hogy az erdő nem csak fákból áll, hanem egy élő, lélegző közösségből, amelynek történetei mindenkit összekötnek.....