A hiú papírsárkány

A hiú papírsárkány.

Csodaszép idő volt. Nyílt az őszirózsa, színes ruhát öltöttek magukra a növények. Nehezebb, sűrűbb párás illatok kergetőztek a levegőben. Rétegfelhő úszott az égen. Hűvösebb, nyirkosabb volt, mint a nyár. Magányosabb, csendesebb lett a vidék. Igen, megérkezett az ősz.

Volt egyszer egy papírsárkány, aki igen sokat tartott magáról. Hiú volt és öntelt. Úgy vélte, hogy ő a legszebb, leggyorsabb, legcsinosabb a világon. S persze azt is, hogy ő már elég nagy ahhoz, hogy önálló legyen. Csenge és Kende, a testvérpár nagy gonddal, odafigyeléssel készítette. Két vékony kis botot: egy hosszút és egy rövidet keresztbe kötöztek madzaggal, majd bevonták színes vászonnal. Jól a botok széléhez rögzítették. Farkincájához hosszú zsineget csomóztak, arra pedig kis színes szalagokat kötöttek. A két oldalát pedig két aprócska pomponnal díszítették. Az arcára két nagy kék szempárt és egy mosolygós szájat ragasztottak. Nagyon díszes lett.

Egy ideig gyönyörködtek benne, ahogy a papírsárkány is magában, majd kimentek a házuk mellé a rétre játszani vele. Varázsos idő volt. Gyengéden sütött a nap, kedves szél fújta a fákról az elszáradt leveleket a földre, s tova. Felkapta, megkavarta, majd leejtette. Meglátta a gyönyörű papírsárkányt és kergetni kezdte. A gyerekek felváltva szaladtak vele. Közben hatalmasokat, jóízűeket kacagtak. - Vigyázzatok, fogjatok jól!- kiáltotta oda a gyerekeknek. - Úgy teszünk!- felelték. - Látjátok, milyen szép vagyok?- dicsekedett a réten mindenkinek, akivel csak találkozott. - Igen, csodás!- felelte a gomba. - Látjátok, milyen szépen repülök?- dicsekedett tovább. - Igen, kecsesen!- felelte az épp aludni térő süni. - Igen, igézően!- felelte a szürke pillangó. - Igen, ragyogón!- felelte a cinege. - Igen, bűbájosan!- felelte az épp arra szökellő őzike. Megelégelte a dicsekvését az őszi szél, egy erős fújással kitépte a gyerekek kezéből a papírsárkányt és felkapta a hátára. Vitte és vitte egyre messzebb. A vörösáfonya bokor elé. A nyírfa mögé, majd a lombját megkerülve körbe- körbe. A papírsárkány először megijedt, de aztán úgy tett, mintha élvezné és direkt önállósította volna magát. - Látjátok, milyen szépen repülök?- dicsekedett a réten mindenkinek, akivel csak találkozott. - Igen, csodásan!- felelte a gomba. - Látjátok, milyen szépen repülök?- dicsekedett tovább. - Igen, kecsesen!- felelte az épp aludni térő süni. - Igen, igézően!- felelte a szürke pillangó. - Igen, ragyogón!- felelte a cinege. - Igen, bűbájosan!- felelte az épp arra szökellő őzike.

Egyszer csak beleakadt az öreg fa repedésébe. Próbált onnan kievickélni, de sehogy se sikerült. Nagyon elbúsult a papírsárkány. Ott gubbasztott a farönkbe gabalyodva egy jó ideig. Nem dicsekedett immár senkinek, pedig ott volt alatta a gomba, mellette haladt el az épp aludni térő süni. Felette szállt el a szürke pillangó és nyomában a cinege. Szerencsére a gyerekek is szaladtak épp arra amerre a szél fújta a papírsárkányt, így hamarosan utolérték. Kiszabadították a repedésből, felváltva jó erősen megfogták és szaladtak vissza oda ahonnan jöttek. Lassan újból leszállt a köd, sötétedni is hamarabb kezdett, így a gyerekek hazamentek. A papírsárkányt szépen lefektették, óvatosan, vigyázva.

Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!