A kulcsos barátnők

A kulcsos barátnők.

Makka egy gyors reggeli után egy zacskó gumicukrot rejtett a nadrágzsebébe, majd a konyhai kakukkos órára nézett.

– Jó lesz sietni, mert még elkések! – figyelmeztette magát.

Gondosan bezárta az ajtót, a kulcsot a nyakába akasztotta és futva igyekezett az iskola melletti park bejáratához. Este ugyanis telefonon találkozót beszélt meg barátnőivel. Természetesen új barátnőjét, Hangát is meghívta a játékos délelőttre.

Elsőnek Makka érkezett a liget bejáratához. Egy gumicukor elrágcsálása után megérkezett Hanga, majd a másik két lány is. Mindegyikük nyakában ott hintázott a lakáskulcsuk színes zsinórra fűzve.

– Legyen a nevünk „Kulcsosok klubja” – javasolta Villő. Megbeszélték, hogy a déli harangszóig maradhatnak együtt, majd hazamennek ebédelni.

– Döntsük el „Kő, papír, olló”-val, hogy ki mondja az első játékot! – tanácsolta Villő. Végül a szerencse Makkának kedvezett, így ő javasolhatta az első játékot:

– Irány a játszótér! Mindenki másszon fel mindenre legalább egyszer!

Ez jó ötletnek bizonyult, jól is esett a lányoknak a reggeli tornával felérő mászókázás.

– Feladat kipipálva! Ügyesek és gyorsak voltunk. A jutalmatok egy-egy gumicukor. Azzal már elő is húzta a zacskót a zsebéből és megkínálta barátnőit.

– Most számoljuk ki, hogy ki mondja a következő feladatot! – fordult a többiekhez Makka, majd rázendített a kedvenc kiszámolójára: An-tan-té-nusz, szó-ra-ka-té-nusz… Mivel a bumm Hangára jutott, ő találta ki, hogy mivel folytassák tovább a délelőttöt.

– Nézzétek csak, lányok! Mennyi szép sárga virág nyílik a fű között. Szedjünk le jó sokat és megtanítalak benneteket karkötőt fonni.

Hamar megtelt a pad melletti asztal apró sárga és fehér kis virágokkal. Hanga nagyon ügyes volt a virágfonásban, még tavaly nyáron tanította meg a nagymamája. Nem telt bele egy fél óra és már mindegyikük csuklóját egy illatos virágkarkötő díszítette.

– Én a hátizsákomban hoztam színes krétákat. Ha akarjátok, rajzolhatunk az aszfaltra – állt elő Villő az ötletével. Aztán már osztotta is szét a krétákat a lányoknak. Nagyon szép virágok, pillangók, kismadarak díszítették a járdát. Akik arra jártak, megcsodálták a rajzokat és megdicsérték a lányokat.

Az utolsó játéknak Zille egy bújócskát javasolt. Ő lett a hunyó. A nagy platán törzséhez hajtotta a fejét és kezdte a számolást. A másik három lányka egy rövid gondolkodás után megiramodott a kiválasztott rejtekhelyére. Villőt és Hangát hamar megtalálta a hunyó, Makka azonban nagyon elrejtőzött. Hiába hívogatta Zille, nem válaszolt és nem is jött elő. A három kislány már éppen aggódni kezdett Makka miatt, amikor meghallották halk hangját:

– Erre, erre, kulcsos lányok, a sövény mögött vagyok!

– Jó, de miért suttogsz? – érdeklődtek a társai.

– Óvatosan gyertek, nehogy megijesszétek! – mutatott a bokor alatt rémülten figyelő madárfiókára Makka. – Biztos kiesett a fészkéből, jó lenne visszatenni. Segítsetek megkeresni, valahol itt lesz a fészek a sövényen! Én itt maradok a fiókával, ti keressétek a fészket!

A lányok figyelmesen átvizsgálták a sűrű bokrokat, de eltartott egy ideig, míg Hanga észrevette az apró fészket, benne két ugyanolyan fiókával, mint Makkáé. A közeli fa körül ijedten repkedett egy madár, valószínűleg a fiókák mamája. A lányok nagy integetésekkel jelezték társuknak, hogy hazahozhatja az elveszett fiókát. Makka egy papírzsebkendővel óvatosan megfogta az apróságot, és már vitte is a fészkébe. Ugyanolyan óvatos mozdulatokkal behelyezte testvérei mellé a picike madarat. Miután pár méterre eltávolodtak a bokortól, a fa körül röpködő madármama a fészkéhez röppent és hangos csipogással örvendezett kicsinyeinek.

A csipogás mellett azonban a közeli templom harangja is megkondult, jelezve a lányoknak, hogy ideje hazaindulniuk. Egy gyors megbeszélés után megállapodtak, hogy a héten itt töltik a délelőttöket, mert ma nagyon jól érezték magukat. Indulás előtt azonban még segítettek Makkának a gumicukrok eltüntetésében.