Az álmosító idő

Az álmosító idő.

- Milyen idő lehet odakinn? Valami kopog a tetőn, a fejem fölött. Csak nem szemerkél az eső? Olyan álmos vagyok- tűnődött magában a kicsi süni,-kinézek az ablakomon. Igen, csepereg az eső. Olyan szomorú az idő, inkább visszabújok még egy kicsit a jó meleg ágyamba, hiszen most úgy sincs sürgős tennivalóm,-áááá-áááá-ásítozott.  

A kicsi süni pihent még egy keveset, azaz inkább forgolódott a pihe-puha fészkében.- Nem jó ez így, inkább felkelek. Megmosdom, megreggelizem, teszek-veszek egy kicsit a házamban, aztán olvasok. Szeretem a könyveket. Anyukám is kedvelte, ha volt egy csöpp ideje máris olvasott. A regényeket szerette. Apukám leginkább a híreket böngészte, a képregényeket, no meg keresztrejtvényt fejtett. – A kicsi süni olykor-olykor kitekintett az ablakon.- Még mindig esik. De hiszen kell az eső a természetnek, mert termővé varázsolja azt, a napfénnyel karöltve, ráadásul olyan kellemes utána a föld illata.

Nézzétek, már oszlanak az esőfelhők! Itt-ott átsüt rajta a fény. De szép az a szivárvány az égen! Szervusz, kedves kisrigó, te is megérkeztél? Olyan szép a dalod, nagyon szeretem hallgatni. Énekelj hát légy szíves!

-  Miről énekeljek?

- Bármiről, amiről csak szeretnél.

- Dalommal előcsalogatom a napsugarakat, és az igazi tavaszt, mert azt már nagyon várom.

- Jó ötlet, trillázz csak kedves kismadár, én meg gyönyörködöm benne. – A kisrigó pedig rákezdte. Messze zengett szépséges dala. Hamarosan egyre többen gyülekeztek a fák ágain és csicsergésükkel előcsalták az igazi kikeletet. Elbűvölő hangjukra sorra bújtak elő a fűszálak, a tavaszi virágok, a rügyek, a téli álmot alvó aprócska és nagyvadak, a rovarok és serényen tették az ilyenkor szokásos dolgukat. 

De ez már egy másik mese.