Az Eper tündér elrablása

Az Eper tündér elrablása.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, amely ragyogó eperföldjeiről vált híressé, amelyek addig terjedtek, ameddig a szem ellátott. Ezért kapta az Eperfalu nevet. Ezen a vidéken az eprek nappal úgy csillogtak, mint a rubinok, és olyan zamatosak voltak, hogy aki evett belőlük, az sohasem betegedett meg. Eperfalu központja a piactér volt, ahol gazdák, pékek és kézművesek gyűltek össze, hogy megosszák egymással portékáikat. Minden héten ott volt az öreg János bátyó, aki talán a leghíresebb epertermesztő volt a faluban, mert a gyümölcseinek olyan volt az íze, mint a legboldogabb emlék, amit valaha is megélt valaki, aztán Amália a művésznő is mindig ott dolgozott, aki a sok epernek köszönhetően, amit elfogyasztott, olyan élénk színű tájképeket festett, hogy azokon szinte érezni lehetett a bogyós gyümölcsösök illatát. Amikor néha idetévedt egy-egy idegen, az eper illattól mámorosan azt találgatta, hogy vajon mi a titka az itt termő eper különleges ízének? A falusiak erre azt válaszolták, hogy az ő földjeiket az Eper tündér védi és gondozza, azért olyan páratlan az íze.

Az eper tündért Fragariának hívták, és egész évben láthatatlanul tevékenykedett. Amikor azonban eljött az eperérés ideje hajnalban végigtáncolt a mezőkön, és a reggeli harmatot a növényekre locsolta. Játékos természetű lévén, lehetetlen helyeken rejtette el az epret, hogy próbára tegye a falusiak ügyességét. Egy érintéssel tudott növényeket növeszteni. Ha például észrevette, hogy az eprek levelei gyönyörűen formáltak, de nem teremnek gyümölcsöt elővette a varázspálcáját, megsuhintotta vele a növényt és a következőket suttogta:

„Ne feledd a szeretet és az édesség szimbóluma vagy!”

A növényen szinte azonnal fehér virágok jelentek meg, amelyek szikráztak a napfényben, és nem sokkal később apró, szív alakú gyümölcsök kezdtek nőni rajta. Ezek a gyümölcsök élénkpirosak voltak, és olyan kellemes illatot árasztottak, hogy az erdő minden teremtménye elalélt tőlük. A varázslatos gyümölcs híre messze földön elterjedt. Az állatok és az emberek nemcsak az édességét fedezték fel, hanem azt is, hogy képes gyógyítani a szívet.

Fragaria, aki az év nagy részében láthatatlanul dolgozott, évente egyszer részt vett az Eperfesztiválon. Mindig nagy tömeg várta az érkezését. A haja, mint az eper inda, kacskaringósan omlott le a vállára. A ruhája virágszirmokból állt össze. A hangja meg, mint a zizegő levelek úgy suttogtak, és eper-édes illatot hagyott maga után, amerre járt. 

És Fragaria fejét virágkorona övezte, amely a hangulata szerint hol virágzott, hol meg apró szamócák lógtak le róla. A tündér az emberek közelében eleinte félénk volt, talán mert az eperföldeken érezte igazán jól magát, és elveszítette az erejét, ha eltávolodott tőle, de azért vágyott társaságra is, szóval, amikor végig kóstolta a kézműves bódék legújabb termékeit, mert nem tudott ellenállni az epres süteményeknek-lelkesedése mindenkire nagy hatással volt. És az édességeken kívül Fragariának volt még egy másik gyengéje, az, hogy képtelen volt ellenállni a színesen előadott történeteknek. Amikor hallgatta azokat, gyakran megfeledkezett a kötelességeiről, egészen addig, amíg maga a természet nem emlékeztette rá, hogy ideje visszatérni az eperföldekre. 

A fesztiválon a városlakók zenével, tánccal és természetesen lakmározással ünnepelték őt és az epret. Összegyűltek a mezőkön, hogy megköszönjék a tündérnek az újabb bőséges termést, örömteli és hálás történeteket meséltek neki. Fragaria mosolyogva hallgatta a legújabbakat, és a legszebb mesét mondónak eperrel pettyezett zsebkendőt adott ajándékba. Ahogy így az egyik mesebódétól a másikig sétált, a folyóparton halk fuvolaszót hallott. Követte a fuvola hangját és megpillantott egy fekete ruhás, fiatal férfit. Kecskék legelésztek körülötte, ugrándoztak és kopasztották a folyó üstökét. Amikor a férfi meglátta az Eper tündért balzsamos hangon így szólt hozzá:

Ó, te bájos leány, ha akarod, megtanítalak játszani ezen a hangszeren, látom, mennyire rabul ejtett a hangja.

Én inkább szép történeteket szeretek hallgatni.-válaszolta Fragaria óvatosan, akinek volt valami furcsa érzése az idegennel kapcsolatban. A fekete ruhás férfi ekkor újabb dalba kezdett. Olyan szívhez szólóan fújta, hogy az Eper tündér nem tudta megállapítani, hogy a Tavasz varázsa bűvölte-e el vagy a fekete ruhás férfi?

Ha nem tetszik a történetem, amit a fuvolámmal adtam elő, legalább kóstold meg a legfinomabb eperboromat. Igyál az egészségemre! És ekkor a fekete ruhás férfi mélyen a lány szemébe nézett, mire az belekóstolt az italba. Hát, amint az első kortyot lenyelte, hirtelen megszédült, majd úgy érezte, hogy mindent elfelejtett. A fekete csuhás férfi ekkor lopva körbenézett, majd az egyik kecskéje hátára ültette a tündért és gyors léptekkel eltűnt vele az erdőben. Ekkor látták utoljára Fragariát a faluban. Most már elárulhatom, hogy a férfi nem volt más, mint a Fekete Kecske herceg, egy szomszédos vár kapzsi ura. A leányt azért rabolta el, mert azt akarta, hogy az ő földjén teremjen a világ legfinomabb epre.

És másnap a vásárban, amikor az emberek belekóstoltak az eperbe, nem érezték az ízét, mert bizony az eper elveszítette a zamatát. Lesték, várták a tündért, hogy orvosolja a bajt, de persze nem jött. A mezők hirtelen elcsendesedtek. A falubéliek rögtön tudták, hogy az Eper tündérrel történhetett valami.

Az öregek a piactérre vonultak, ott összedugták a fejüket, hogy most mitévők legyenek, de még mielőtt megszólalt volna a bíró kivált a tömegből egy ifjú, és azt mondta, hogy ő bemerészkedik az erdő mélyére, és visszahozza az Eper tündért. Mivel az öregek nem tudtak jobbat kitalálni, rábólintottak az ifjú javaslatára.

Aztán a fiú nyomozásba kezdett, emlékezett arra, hogy az Eper tündért akkor látták utoljára, amikor lekanyarodott a patakpartra. És a lány nyomát követve az erdő felé vezető úton megtalálta az Eper tündér pettyezett zsebkendőjét. A zsebébe csúsztatta és ment tovább. Bolyongott összevissza egy darabig, amikor egy szép, nagy városba ért. A város szélén megpillantott egy magányos házikót, abban élt egy öreg vajákos asszony. Nem volt szomszédja semerre csak egy feketerigó család. Bekopogott hát hozzá. Az asszony elmondta a fiúnak, hogy a Fekete Kecske herceg városában van, egy éjszakára itt maradhat, de aztán gyorsan menjen tovább, mert a herceg nem szereti az idegeneket, s ha bárki csak egy éjszakára is szállást ad valakinek halál fia. Ez azóta van így, mióta egy gyönyörű leányt hozott magával és feleségül vette. Miután a vénasszony leírta, hogy hogy is néz ki a lány, a fiú mindjárt tudta, hogy csakis az Eper tündér lehet. De hogy férkőzzön a közelébe? Ezen törte a fejét egész éjjel. Reggel aztán a vénasszony, mintha gondolatolvasó lett volna, a fiú kezébe nyomott egy eperből főzött bájitalt, és azt mondta, hogy ha sikerül a leányt megitatni vele, felszabadul a gonosz átok alól.

De hogyan jusson be a szigorúan őrzött várba, már csak ez volt a kérdés. A vénasszony erre is tudta a választ: A herceg minden nap délelőtt kilovagol a kedvenc lován, olyankor a lányra a legnagyobb kecskebak vigyáz.-mondta.

-Kölcsönadom a szekeremet, meg a lovamat, álcázd zöldségárusnak magad, vigyél a kecskéknek káposztát, s amíg azok csámcsogják, addig a lányt kínáld meg ezzel az itókával. Amint megissza, rögtön visszanyeri az emlékezetét. Akkor uzsgyi, ültesd a lányt a szekérre és hajts ki a várból olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz. A lovam hazatalál. Amikor ideértek öreg házaspárnak álcázzátok magatokat és a fekete rigóm visszavezet titeket Eperfalvára a legrövidebb úton…

És így is lett. Az ifjú megitatta az Eper tündért a bájitallal, visszaadta a zsebkendőjét, mire az azonnal emlékezni kezdett. Aztán visszavitte Fragariát Eperfalvára. Az eper visszanyerte fantasztikus ízét, Eperfalu ismét a boldogság és a zamatos eper birodalma lett.

Ettől a naptól kezdve a fiút hősként tisztelték, és az Eperfesztiválon minden évben elregélték, hogy hogyan mentette meg a falut- és a varázslatos Eper tündért.

A Fekete herceg meg a saját eprétől csalánkiütést kapott!