Az időmilliomos

Az időmilliomos.

-Teknős Tódor lassan bandukolt az ébredő nap fényénél. Kedvelte a napsütést, a sűrűn benőtt erdei tavakat és a ligeterdőkkel szegélyezett folyóágat. Nagyon szerette a vizet.

Most is épp a vízből kiálló tuskóhoz, vagy talán a kövekhez megy megpihenni. Ráér, hiszen időmilliomos. Nagyon jól úszik, legalább olyan jól, mint én. – gondolta Varangy Gyuri.

-Szervusz, Teknős Tódor! Hova battyogsz?

-Szervusz, Varangy Gyuri pajtásom! Örülök, hogy látlak. Nem messze, csak ide a kedvenc pihenőhelyemhez, a vízből kiálló tuskóhoz.

-Csatlakozhatok?

-Hát persze! Igaz, ami igaz, te hamarabb oda fogsz érni ezekkel az erős ugrólábakkal.-mondta Teknős Tódor.

-Majd bevárlak.

-Köszönöm, az jó lesz.

-Régóta vagy egyedül?

-Nemrég ébredtem fel a téli álomból.

-Értem, én is.

- Igen, tudom. De olyan szép a tavasz, olyan kellemes, hogy az illatától nem bírtam tovább szundikálni.

-Engem is megrészegített.

-Mindig nyugalomra lelek itt, a békés természetben. A madarak csodaszép dala, a pelyhes madárfiókák látványa megdobogtatja a szívem.- folytatta Teknős Tódor.

-Tegnap találkoztam Varangy Pannival és megcsókoltam. Olyan jól esett!-büszkélkedett Varangy Gyuri.

-Hű, ez igen! Akkor hamarosan meglesz a nász.

-Igen, remélem. Azt mondta, hogy neki is tetszem.

-Majd szólj, szívesen leszek vőfély, a lakodalmi mulatságban a jó hangulat felelőse.

-Rendben. Köszönöm szépen!

-Nagyon szívesen!

-Akkor most búcsúzom. Viszontlátásra!

- Viszontlátásra Varangy Gyuri! Hát elment. Akkor most pihenek egy kicsit, mert jól esik. Lehunyom a szemem. Nemrég harmat öntözte meg a kélő vadvirágokat. Ide érzem az illatos mezők, a virágba borult fák, bokrok aromáját. Fülembe cseng a kismadarak édes dala. Érzem, hogy a lelkem megpihen. Ráadásul,- ahogy Varangy Gyuri barátom is mondta,- időmilliomos vagyok, szóval ráérek a lábamat lógatni.  De jó is ez!

Ti is kipróbálhatjátok egyszer a pihenést. Nézni a fehér, tejszínhab alakú felhőket, meg, ahogy a repülőcsíkok vonalat húznak az égen, hiszen olyan édes a pihenés.