Béka Béci barátokra vágyik

Béka Béci barátokra vágyik.

Béka Béci barátokra vágyik

Béci, az ebihal, egy napon a napsütésben úszkált az erdei tóban, és azon gondolkodott, milyen jó lenne néhány új barátot szerezni. A tó tele volt vízi növényekkel és apróbb állatokkal, halakkal. Uszonyaikkal és farkukkal csapkodva ficánkolva úszkáltak körbe a tavacskában. Brekinek nem volt uszonya, de volt farka, ami segített neki úszni, mint a többi halnak.

Béci valahogy mégis egyedül érezte magát. Elhatározta, hogy körülnéz, és megpróbál új barátokat találni magának, ezért a tó sekélyebb részén úszkált, amikor hirtelen megpillantott egy nagyobb árnyékot a víz alatt. Először megijedt, mert nem tudta, ki vagy mi lehet az. Az árnyék közelebb úszott, és Béci hamarosan meglátta, hogy egy sügér az, akinek csillogó pikkelyei szinte ragyogtak a víz alatt.

A sügér, akit Sanyinak hívtak, barátságosan integetett neki az uszonyával. Bátorságot merített, és közelebb úszott.

-Szia! Én Béci vagyok, egy ebihal. Barátokat keresek - mondta félénken.

-Szia, én pedig Sanyi vagyok. Szívesen leszek a barátod. Mi lenne, ha együtt úszkálnánk? - Nem úgy nézel ki, mint a többi hal, akivel valaha találkoztam. Hadd mutassalak meg minden barátomnak.

Breki nagyon megörült Sanyi ajánlatának. Játszani kezdtek a vízben, üldözve egymást a vízinövények között, és buborékokat fújtak, hogy szórakoztassák egymást.

Sanyi mesélt a tó mélyebb részeiről, ahol sok érdekes dolog található, és megmutatta neki a legszebb vízi virágokat. Béci pedig elmesélte, hogyan szereti felfedezni a sekély részeket, ahol a napfény átsejlik a vízen, és hogyan keresi az apró, ízletes algákat.

A nap végére elválaszthatatlan barátok lettek.

Egy napon Béci furcsán érezte magát. Nem tudta, mi az, csak azt hogy valami megváltozott. Ahogy lefelé nézett, meglátta, hogy kis lábai nőttek! Eleinte izgatott volt, hogy valami új történt vele, és lelkesen mutatta meg őket.

Nézd csak, Sanyi! Lábaim nőttek – mondta. 

A sügér azonban meglepődött és egy kicsit zavart lett.

-Hát, ez... elég furcsa. Az ebihalaknak nincsenek lábaik– mondta bizonytalanul.

Béci béka rájött, hogy a többi hal miért néz rá másképp.  Ahogy tovább úszkált, egyre több hal látta meg a lábait. A halak, akik korábban barátságosak voltak, most összesúgtak a háta mögött.

-Nézzétek, milyen furcsán néz ki az a béka! Vagy ebihal? Vagy mi is ő most?

-Ó! Te béka vagy! -  kiáltotta Ponty Peti. Miért lógsz velünk? Ez egy halraj!

-Hé,! - mondta Sanyi, ez nem túl szép! Béci továbbra is a barátunk, még ha nem is hal.

-Szó sem lehet róla! - kiáltott fel Ponty Peti. - Ő egy béka, nem hal, és a békák nem barátkoznak a halakkal.

Béci szíve összeszorult, mert senki sem akart már vele játszani. A halak, akikkel korábban szívesen úszkált együtt, most elkerülték őt, és egyesek még gúnyolódtak is a lábai miatt.

-Miért nem akarnak velem játszani? - Sanyi sajnálkozva nézett rá.

-Nem tudom, Béci. A halak nem értik, mi történt veled, és talán kicsit félnek is attól, ami ismeretlen vagy más.

Béci szomorúan úszott el egy csendesebb helyre, ahol egyedül lehetett a gondolataival. Ahogy ott ült, és a víz alatt nézegette a lábait, eszébe jutott, hogy talán ez az új változás nem is olyan rossz dolog.

-Tudod, Béci, attól, hogy más vagy, még ugyanaz a jó barát maradsz, akit megismertem – mondta Sanyi.

Egyik nap úgy döntött, hogy felfedezi a tó környékét, hátha új barátokra talál.

Breki nem tudta elhinni, amit látott. A földet zöld szőr borította. Hosszú barna oszlopok jöttek ki a földből, ugyanolyan zöld hajjal. Az oszlopok fölött egy gigantikus kék takaró volt. Ugrándozás közben találkozott egy barna, szőrös valamivel, ami épp egy mogyorót rágcsált egy fa alatt.

-Helló – mondta, hogy hívnak?

-Matyi vagyok, a mókus - mondta a szőrös. – Hát te honnan jöttél?

-A tóban éltem eddig – mondta. – Béci vagyok, a béka. Egyébként lenne pár kérdésem, amit fel szeretnék tenni. - Mi ez a zöld haj a földön? - kérdezte.

-Ez nem zöld haj - mondta Matyi. - Ez a fű!

-Mik azok a barna oszlopok? - kérdezte.

-Ezek nem barna oszlopok - Ezek a fák!

-Aha. És mi ez a kék takaró? - kérdezte Breki.

-Ez nem kék takaró - Ez az ég.

-Hú – ez érdekes. Olyan keveset tudok. Lehetnél a barátom, és talán körbevehethetnél? Matyi ránézett Bécire, és hirtelen elnevette magát.

-A barátod? – kérdezte. Miért lennék a barátod? Nem vagy olyan, mint én. Neked nagy a szád fogak nélkül, míg nekem kicsi a szám, de nagyok a fogaim. Te nyálkás vagy és ragacsos, míg én puha és szőrös. Zöld vagy, míg én barna vagyok, túl furcsa és csúnya vagy ahhoz, hogy a barátom legyél.

-Nézz csak magadra! Csúnya vagy és nyálkás!

Béci nézte a tükörképét a tavon. Óriás szeme volt és túlméretezett szája. Nyálkas, ragacsos és zöld. Sírni kezdett, mert túl furcsa és túl csúnya ahhoz, hogy bárkinek a barátja legyen. Szívébe fájdalom hasított. Nem értette, miért kellene másnak lenni ahhoz, hogy barátokat találjon.

Én csak barátokat kerestem - mondta Breki szomorúan. - Csak azt szeretném, hogy valaki játsszon velem és elfogadjon olyannak, amilyen vagyok.

Béci szomorúan ugrált a tóparton. Úgy érezte, talán sosem talál majd barátokat. De nem adta fel a reményt. Eldöntötte, hogy továbbra is keresni fogja azokat, akik értékelik őt a zöld bőrével és nyálkás testével együtt, mert tudta, hogy a valódi barátok nem a külső alapján ítélkeznek.

Hirtelen hangos brekegést hallott a közelből. Először nem tudta, honnan jön a hang, de ahogy körülnézett, meglátott egy csapat vidám békát, akik épp fogócskáztak. Mindannyian zöldek és mosolygósok voltak, és láthatóan nagyon jól érezték magukat.

Hirtelen két béka ugrott ki a vízből a földre.

-Helló - mondta az egyik béka. - A nevem Benő és a barátom, Barbie.

-Szomorúnak tűnsz – mondta Barbie. Jól vagy? Mi a neved?

-Sziasztok, Béci vagyok – válaszolta kissé félénken, de reménnyel a szívében.
-Hallottuk, hogy új béka érkezett a tóhoz!

-Gyere, csatlakozz hozzánk! Játszunk egy jót a vízben! – kérték a többiek.

Brekit még mindig döbbenet és izgalom töltötte el.

-Új vagyok itt, és nincsenek igazán barátaim.

-Nos - mondta Benő. Biztos vagyok benne, hogy találsz néhány barátot.

Együtt ugráltak a tó másik oldalára. Amikor odaértek, Béci rengeteg békát látott ugrálni mindenfelé. Mosolyogni és sírni kezdett egyszerre.

Egy pillanattal ezelőtt még ő volt a legszomorúbb, most meg ő volt a legboldogabb. Azt hitte, hogy túl csúnya bárkinek is, de most érzi, elfogadják.

Béci szíve azonnal megtelt örömmel.

Végre találkozott olyanokkal, akik hozzá hasonlóak voltak, és akiket egyáltalán nem zavart az ő zöld, nyálkás bőre. Sőt, éppen ellenkezőleg, izgatottan hívták, hogy csatlakozzon hozzájuk.

Ahogy a békákkal együtt ugrált a vízbe, teljesen elfelejtette miért volt szomorú.

Nevetve úsztak a tavirózsák között, és bújócskáztak a vízi növények között.

A játék közben Béci rájött, hogy végre olyan társakra lelt, akik igazán megértik őt. Már tudta, hogy többé nem kell egyedül éreznie magát. A békák elfogadták őt olyannak, amilyen, és boldogan játszottak vele anélkül, hogy ítélkeztek volna felette.

Béci mosolygott, ahogy körülnézett az új barátain. Szíve megtelt melegséggel és örömmel, mert tudta, hogy végre megtalálta a helyét a tóban. Nem számított, hogy másnak tűnt a halak szemében vagy hogy a mókusok furcsának tartották; a békák között végre otthon érezte magát.

Most már biztos volt benne, hogy soha többé nem lesz egyedül. 

Mindig lesznek barátai, akik mellette állnak, és együtt osztoznak majd minden kalandban és vidámságban a tóban. 

Béci boldogan folytatta a játékot, tudva, hogy élete legszebb fejezete kezdődött el.