Csőrike

Csőrike.

Ahogy ébredezett a kikelet, élettel telt meg az erdő, a mező, a puszta, a rét és a tópart. Egyre több madárdalban gyönyörködhettünk a kertben, a városok utcáin, vagy ha kirándultunk.

Csőrike álmosan, csipás szemeit dörzsölve nyújtózott egy nagyot.

– De jót aludtam! Jé, már tavasz van? Friss, finom virágillatot érzek, már úgy vártam! Mint a nyíl, röppentem ki a fészkemből csipegetni. Mennyi, de mennyi a pók, a szöcske, a poloska és a hernyó! Ó, de finom! Nagyon szeretem őket. Ide kint könnyen észreveszem, ha harkály, mókus, vagy menyét leselkedik a közelben, a fészekbe bújva a zord, fagyos hideg elől, ez nem volt olyan egyszerű. De jól laktam!- nyaltam meg a csőröm és simogattam meg a degeszre tömött begyemet.

Emlékszem az egyik borús napon véletlenül berepültem egy házba. Rémülten röppentem ide-oda az előszobában. Olykor nekirepültem az ablaknak és nagyot koppantam rajta. Mindenképpen ki akartam volna menni, vissza a természetbe.  Öreg este volt és senki se segített. Így egy polcon gubbasztottam. Másnap reggel észrevett egy gyermek. Azt gondolta, hogy melegedni jöttem be, pedig dehogy! Újra röpdöstem ide-oda riadtan az előszobában, hogy a tudtára adjam, hogy menni szeretnék. Hagytam, hogy megfogjon és kivigyen a kertbe. Ott elengedett.

- Hát jó, azt hiszem, hogy menni szeretnél - szólt a gyermek -, szabadon eresztelek.

- Amikor kiröppentem és eltűntem a fák között: “nyitnikék”, “nyitnikék”,“nyitnikék”- köszöntem meg a segítséget.

- Isten áldjon, viszontlátásra kis madár!- kiáltotta utánam. Szerettem a telet, mert az is fontos és szép, de kevés volt az eleség, s a szomorú, álmosító időben nem volt kedvem dalolni sem, most viszont ez egészen más: “nyitnikék”, “nyitnikék”,“nyitnikék”. Olyan jó a kedvem! De jó élni!– és már röppentem is fel a fára fütyörészni: “nyitnikék”, “nyitnikék”,“nyitnikék”. Azt hiszem, hogy meglátogatom azt a gyermeket, aki segített rajtam a múltkor.

- Ó, de ismerős madárdal hangzik az ablakon át!- csodálkozott a kicsi. – Jé, ez a kis vendég cinege! Szerintem, nekem énekel- derült jókedvre a gyermek. Kifutott a kertbe és a padon ülve hallgatta a csodálatos melódiát.