Janó focilabdája

Janó focilabdája.

Janó hazafelé tekert az iskolából, egy pénteki, késő délutánon. Az udvaron összefutott az apukájával.

- Apa hová mész?

- Anyukád úgy döntött, hogy ma készíti el a szombati süteményt, hogy ne a holnapi kirándulás után kelljen. De nincs itthon zselatin, és elmegyek neki egyért. Gondoltam bringázok egy kicsit.

- Én is megyek!

-  Na, gyere!

Jancsi letette a hátizsákját, és az apával, az idősebb Jánossal elindultak kettesben a legközelebbi szupermarketbe. Mikor megvették a hiányzó összetevőt, elmentek egy kis fagyizóba, ami egy ház oldalában volt, és leültek, hogy ott egyék meg a fagyit.

- És milyen volt az iskola?- kérdezte az idősebb.

- Jó, bár Petike olyan hülye! Mindig jelentkezik, mert ő mindent tud! S Lilla meg állandóan nyávog.

Az apa fülét megütötte a szó, hogy hülye. S így szólt.

- Tudod, amikor az ember valaki mást hülyéz, az azért van, mert történt valami a közelmúltban, amikor nyúl módjára viselkedett. Nem állt bele a helyzetbe, nem állt a sarkára. S ilyenkor az ember haragszik magára, mert gyáva volt. S haragjában, másokat hülyéz. Az életben ezek a helyzetek megismétlődhetnek, és akkor az ember kijavíthatja a korábbi bátortalan viselkedését. S ha ez sikerül, visszatér az ember lelkébe a béke. Ezen gondolkodj el! Jó?

- Jó. –szólt Janó kicsit megilletődötten.

S a fiú, el is gondolkodott azon, amit az apukája mondott. S hamar meg is lelte a megoldást. Volt neki ugyanis egy vadonatúj, csillogó villogó bőrfocija, amit a locsoló pénzéből vásárolt. Suli után, az udvaron még jókat fociztak a cimboráival.  Ám aznap délután, Bandi, a másik osztályból, bejött hozzá, és így szólt.

-Majd jössz. Mi már végeztünk.

S elvitte a labdát. Bandiéknak ugyanis az utolsó órájuk elmaradt, így hamarabb kezdték a focizást. S akkor Jancsi, nem szólt semmit. De érezte, hogy meg kellet volna mondania a másiknak, hogy kérje el. Nem csak úgy kiszolgálnia magát, mint egy svédasztal mellett. Janó elhatározta, hogy legközelebb másképpen lesz. Nem is kellet rá sokat várni, mert a következő kedden, Bandi megint feltűnt az osztályteremben. Jancsi most odament a padjához, és megszorította a labdát, sokkal erősebben, mint, ahogy egyébként tette volna. Bandi már nyúlt volna érte. De Janó nem adta.

- Most mi van, nem vihetem el? – kérdezte Bandi.

- De. De először kéred el!

Bandi meglepődött, nem volt hozzá szokva, hogy valaki rendre utasítsa. Erős, mokány gyerek volt. De a következő pillanatban, a szemében a tisztelet jelent meg a másik fél iránt. A lelkek egy kicsit egymásnak feszültek, Bandi érezte, hogy Jancsi elszánt.

- Jó, elvihetem?

- El. - csak ennyit mondott Janó, és odaadta neki a labdát.

Az édesapának igaza volt, mert Jancsi szívébe visszatért a béke. Sőt, mondhatni, hogy szétáradt benne az öröm, és a szeretet. S ami Péterkét illeti, hadd jelentkezzen, kit zavar. Már egyáltalán nem haragudott rá. Ő egyébként sem butább nála. Majd az óra után boldogan ment ő is focizni a többiekhez.