Róza néni kiskacsái

Róza néni kiskacsái.

Július közepe volt, amikor a napraforgók még teljes pompában álltak a kertekben. Lóri, egy kilenc éves kisfiú egy utazó táskába pakolta a holmiját, egy szombat délután. Egy észak alföldi nagyvárosban lakott. Másnap utazott a nagymamáékhoz, egy hétre, nyaralni. Kicsit fél, mert még sosem készült sehova a szülei nélkül, ilyen hosszú időre. Ugyanakkor, nagyon várta, mert a mamáék, ötven kilométerre tőlük, egy Bükk lábánál fekvő kis településen éltek, amely meseszép volt.

Másnap reggel így szólt az anyukája.

- Becsomagoltad az esőkabátodat is?

- Igen, anya.

-S tettél meleg ruhát is?

- Igen.

Az édesanya átnézte a táskát és megnyugodva mondta.

-Akkor mehetünk!

Vasárnap este volt, és a szülők már haza mentek  mamáéktól. Lóri kitárta az ablakot, és hallgatta az ezertagú tücsökzenekar muzsikáját, majd álomba szenderült. A beáramló friss levegő miatt, jól aludt, egészen hét óráig. Másnap Lóri egész nap kint volt az udvaron, vagy a kertben. Segített a mamának az állatokat megetetni és megitatni. Nagyon jó móka volt, mert volt hat kis kacsa az udvarban, akik nemrég születtek, és csoda aranyosak voltak. Kedden a kisfiú papával horgászni ment, kora reggel, amikor még harmat csiklandozza az ember lábát. Kibicikliztek. A nap álmosan, még laposan járva bujkált a fák mögött. Felállították a kemping széket, és papa beleült. Hamar fogtak is egy ponytot, de a horog, a hal fejébe oldalról akadt be.

-Ezt a halat nem szabályosan fogtuk, így vissza kell dobni!- tanította papa Lórit.

Az idősebb kiemelte finoman a horgot a halból, befújta sebfertőtlenítővel, és visszaengedte a vízbe. Egy kis idő múlva, megint remegett az úszó.

-Papa nézd!

Egy nagy amur akadt a horogra. A halat sikerült megfogniuk.

- Ezt megpucoljuk vacsorára, készítünk tábor tüzet, és a lángok fölött megsütjük, jó?

- Igen! Hurrá!

Tíz óra tájban szedelőzködtek, és a suhogó fák alatt, haza bicikliztek. Lóri este, örömmel figyelte a lángokat, melyek nyaldosták a hal szeleteket. A fiú a nap egy részét a gyümölcsösben, vagy a baromfi udvarban töltötte. Volt egy kedvenc kis kacsája, Lukréciának nevezte el. Ő volt a legszelidebb közülük, amikor evett, még a hátát is meg lehetett simogatni. Ám csütörtök este mama így szólt.

- Lórikám, holnap elmegyünk Bükkszentmáriára, a piacra, eladjuk a kiskacsákat. Eljössz velem?

- El. - mondta szomorúan az unoka.

Nem is tudtam, hogy mama eladja őket. Gondolta magában bánatosan. Másnap nehéz szívvel, lépkedett Róza mellett. Papa kivitte őket az állomásra, és felszálltak a buszra. A fedeles kosarat a hat kis állattal, a fiú a lába mellé tette.  Húsz perc múlva, megérkeztek. Még kellemes hűvös volt a csarnokban, ők kint árultak, egy kő standon, egy suhogó nyárfa alatt. Lóri végig izgult, hogy mi lesz a kis kedvencével. Az első három picurka, hamar elkelt. De, nem volt közöttük Lukrécia. Telt múlt az idő, lassan véget érni látszott a piac. Ekkor így szólt nagyi.

- Holnap jönnek anyukádék, készítek egy kis kapros túros lepényt, elmegyek túróért, addig tartod itt a frontot? 

- Persze.

- Tudsz mindent?

- Igen.

S mama elment. Hamar megvette a tejterméket, és visszafelé sietett. Ám valaki így szólt hozzá.

- Szervusz, Róza!

- Szervusz, Manyikám!

S az idős nő, beszédbe elegyedett az egyik ismerősével. Addig egy nagyon kedves középkorú pár meglátta a kiskacsákat, Lórinál.

- Mennyibe kerülnek?

- Hétszáz forint darabja. - válaszolt a fiú.

- Akkor kérjük, mind a hármat!

S ekkor Lóri szívébe belehasított a fájdalom. Ám valami belső sugallatra hirtelen ezt mondta.

- Csak kettő eladó, a harmadikat már eladtuk.

- Jó, akkor azt a kettőt kérjük.

A nagymama lassan közeledett, de mire odaért, a vevők már elbúcsúztak.

- Eladtad őket?

- Csak kettőt.

- Ügyes vagy!

- De most már menjünk, jó? Elfáradtam. – szólt izgatottan Lóri.

- Jó, legalább elérjük a tízes buszt.

Összepakoltak, és haza zötykölődtek a kanyargós úton. Lóri nagy gonddal szorongatta a kosarat. Papa már várta őket az állomáson. Este mikor vacsoráztak, a fiúnak lelkiismeretfurdalása volt, amiért hazudott mamának. De még jobban aggódott amiatt, hogy mi lesz, ha mama jövő héten eladja Lukréciát, amikor ő már itt sem lesz? Nehéz szívvel eszegetett.

-Vettem egy finom meglepetést!- szólt papa.

S előhozott a kamrából egy sötétzöld dinnyét. A gyümölcsöt megkezdték, s igen finom volt. Lóri gondolkodott, hogy mikor ismerje be a tettét. Na, majd a következő falat után. De a dinnye elfogyott, s még mindig nem sikerült megszólalnia. Olyan finom volt az íze, de Lóri alig érezte, mert már a vallomásra készült. Majd, ha papa elment. Hiszen ezeket a dolgokat sokkal jobb kettesben elintézni. S ebben maradt magában. Papa felállt, összegyűjtötte a dinnyehéjakat, bedobta a tyúkoknak, és bement a házba. Lóri nekiállt leszedni az asztalt. Mikor a konyhában voltak, így szólt.

- Mama, mondanom kell valamit.

- Igen, mondjad!

-A hatodik kis kacsát, Lukréciát is el akarták vinni, de én nem adtam oda, mert nagyon sajnáltam volna, ha elveszítem. Mama, had tartsam meg! Ne haragudj, hogy hazudtam.

- Hát persze, hogy megtarthatod! Miért nem mondtam hamarabb? Tudod, nagyon örülök, hogy ilyen szépen beismerted, amit tettél, és hogy szemtől szembe közölted, hogy mit szeretnél. Az egyenes út, mindig sokkal messzebbre vezet, mint az ügyeskedés. De Lukréciát, gondozni is kell!

- Úgy örülök, hogy megtarthatom! –örvendezett az unoka.

- Holnap reggel szedünk tarlórépa és mángold levelet nekik. S te pedig megeteted és megitatod őket, jó?

- Jó!

-S ne feledkezz meg a kacsaúsztatót is megtölteni vízzel!

- Persze!

Másnap, megérkeztek Lóri szülei, és a kisfiú, büszkén mutatta meg az anyukájának az új kis állatát.

- Nagyon aranyos!- szólt az édesanya.

- Anyu, augusztusban is eljövök nyaralni, mert gondoskodnom kell Lukréciáról!

- Jó! Mamának mondtad már?

- Igen, és azt mondta, hogy nagyon örül.

- Akkor rendben.

Vasárnap délután Lóri a szüleivel hazafelé indult, és a fiú boldogan integetett a kocsiból a nagyszüleinek, mint újdonsült kacsa tulajdonos.