Séták Mackóvirággal

Séták Mackóvirággal.

Egy februári napon, amikor még a fák csupasz ághegyekkell várakoztak,és a levegő még csendesen himbálózott a fák  ágain, Vica szerzett egy kis kutyát. Az anyukája egy öreg német juhász kutya mama volt, és már csak ezt az egy kis kutyát tudta felnevelni. A kis kutya neve, Mackóvirág lett. Olyan volt, mint egy szőr labda, óriási tappancsokkal, pici, fehér tűhegyes fogakkal, és lelógó fülekkel. 

Eleinte a bejárat előtt üldögélt, elárvultan, félősen, hiszen rossz volt neki az anyukája nélkül. De lassan megszokta az új helyét. Vica sokat játszott vele, kis kutyája cseperedett, míg egy nap, nyakörv és póráz került rá. Hú, de nem tetszett neki, hogy így megzabolázzák. E miatt később, Vica vett négylábújának az éves Mária napi búcsúban egy hámot, amit, a mellkasára erősített, séta előtt. Mikor sétáltak, Mackóvirág boldogan szaglászott. Nőtt, nődögélt, mígnem óriási kutya lett belőle, olyan nagy volt, mint egy birka, Vica alig volt nehezebb nála. Néha úgy húzta a gazdiját, hogy röpült a kutyája mögött, mint egy papírsárkány. Hosszú szőrű német juhász volt, ónémet juhász. A falubeleik csodájára jártak, mikor Vica egyedül volt, még akkor is megkérdezték, hogy, hogy van a kutyája. 

Egyszer egy szép utcán sétáltak, amikor egy vizsla sikítozott, nem túlzás, nagyon éles hangja volt, mikor odaértek. Mackóvirág békésen szaglászott. De a vizsla csak vinnyogott tovább. Látszott rajta, hogy őt, nem viszi el a gazdája sétálni, s így, nagyon szeretett volna a másik kutyával barátkozni.

-Mackóvirág foglalkozzál már egy kicsit azzal a kutyával, látod, hogy majd megőrül érted!- szólt Vica a kutyájának.

Mackó, mint aki tökéletesen megértette, felemelte a fejét, otthagyta az érdekes, illatos földet, odament és hozzányomta az orrát a vizslához. Szegény vizsla úgy örült, hogy találkozhatott egy kutya társával. Egy másik alkalommal, az erdőben sétáltak, de akkor Vica jó barátja, Jani is ott volt velük. Ám egyszer csak, Mackóvirág megállt, és nem volt hajlandó, egy tapodtat sem tovább menni. Bármit is csináltak. Ekkor Vica elnézett, távolra, és úgy kétszáz méterrel lejjebb, egy kopasz férfi lesegetett, jobbra, balra, figyelte az utat. Mackóvirág úgy viselkedett,mint a western filmekben a ló, amikor felágaskodik és nem megy tovább, mert néhány méterrel távolabb, ott ül a puma, az ágon. Valószínűleg a messzeségben, nem jó emberek, rosszban sántikáltak. S olyan sötét kisugárzásuk volt, hogy az okos német juhász, így próbálta megóvni a gazdit és a barátját, hogy nehogy valami veszedelembe keveredjenek. Így Vica és Jani megfordultak Mackóvirággal, és más úton mentek tovább.

Ám egyvalami nagyon aggasztotta Vicát. Egy sarki ház, toldozott-foldozott kerítésén rendszeresen kibújt egy izmos, boxer szerű kutya, akin látszott, hogy elhanyagoltabb lelkű négylábú, és nem törődtek vele sokat. Ettől a kutyától nagyon féltette Mackóvirágot Vica. Mi van, ha egyszer odafut hozzájuk és összemarja Mackót? Elkapja a lábát, vagy torkát, vagy kicsipkézi a fülét? Ezt a félelmét meg is osztotta a jó barátjával, Janival.

- Én el fogok oda menni, és szólok nekik, hogy csináltassák meg a kerítésüket! - szólt Vica.

- Odamész, a vékony, kis, negyvenöt kilós alakoddal, és a kedves hangoddal beszélsz velük, hú, de meg fognak ijedni tőled!

- Akkor mit csináljak? – kérdezte Vica.

- Mondd azt nekik, hogy rájuk hívod az Önkormányzatot. Ne félj, a hivatalból kijönnek, szétnéznek, és be fogják velük tartatni a szabályokat! Meg kell majd csinálják a kerítést. –javasolta Jani.

- Igen? De jó! Ezt fogom tenni!- örvendezett Vica.

S Vica így is tett. Elbiciklizett hozzájuk, és elmondta, amit Jani tanácsolt neki. A kerítés, érdekes módon, szélsebesen elkészült, és többet nem kúszott ki a rettentő, izmos kutya. Vica határtalanul örült. S minden héten nagy, hosszú és boldog sétákat tett Mackóvirággal, akinek az orra, mindig a földön szimatolt. 

Igaz történet alapján.