Suszterbogár és Katóka

Suszterbogár és Katóka.

Szép tavaszi idő volt, lágyan sütött a nap. Azt mondja az öreg suszter a kisbodáknak:–no, bodobácsaim, ma kisétálunk a mezőre. - Az első kikeleti meleg csalogatta elő őket. Tetszett a mező a kicsiknek.–De jó itt lenni! Illatos, szép, terített asztal a mező, a virágok pedig édesek, mint a cukor, mint a méz. – mondták.

Eleinte játszottak, aztán legelészték a korhadó növényi részeket, s az elhullott tetemeket.  Egyszer csak arra jött a bödebogár, a katica.-Szervusz, Suszterbogár!

-Szervusz, Katóka! Örülök, hogy látlak. Merre mész?

-Megéheztem, keresek magamnak ennivalót.

-Jó étvágyat!

-Köszönöm.-azzal Katóka elröpült.

- De jó neki, én nem tudok repülni!- búsult el egy pillanatra Suszterbogár, de aztán újra jókedvű lett.

-Jaj, nektek levéltetvek, jövök!- kiáltotta fennhangon Katóka, és már le is szállt az egyik virág szárán és levelén hemzsegő tetvekhez. Mohón falatozni kezdett. Eközben Suszterbogár és a kicsik már jól laktak, és a köveken süttették a hasukat. Néhány kedves kismadár odalépett melléjük és szóba elegyedett velük. Bántani nem bántották őket, mert jól tudták azt, hogy nagyon rossz az ízük, ezért nem érdemes őket elfogyasztani.  

Egyszer csak arra jött rosszcsont Rudolf és az egyikre rátaposott. A többi bodobács ijedten menekült be a kövek alá.

-Jaj, mit tettél!- nézett rá szemrehányón Mancika.

-Eltapostam.-tekintett rá kérdőn rosszcsont Rudolf.

- No, de miért? Bántott téged?

- Nem.-felelte.- Azért, mert ő is poloska.

-De nem kártékony, hanem nagyon hasznos. Nem áraszt kellemetlen szagokat és nem is csíp.-mondta Mancika. 

-Miből gondolod?- Nem gondolom, hanem tudom. Hasznosnak számít, hiszen eltakarítja a hulladékokat. Ne bántsd többet, kérlek! Sőt semmilyen élőt, hisz mindegyikre szükség van, nem véletlenül léteznek. Nézzünk egy példát: füvet legel a szöcske, őt eszi a béka, vagy füvet eszik a tehén, tehenet fogyasztja az ember. Békát fogyaszt a kígyó, kígyót a sólyom. Mondok egy másikat: falevelet eszik a kukac, őt pedig a rigó, azt pedig a macska, a róka, a karvaly. Érted már?- kérdezte Mancika.

-Azt hiszem igen.- felelte rosszcsont Rudolf. – Többet nem fogom őket bántani, sőt védelmezni fogom.-jelentette ki komoly képpel.

-Örülök, hogy így gondolod, Rudolf.-mosolyodott el Mancika, aztán megfogták egymás kezét és elmentek. Lassan előjöttek a bodobácsok a kövek alól.

Eleinte szomorkodtak az egyik társuk elvesztése miatt, de aztán újra süttették a hasukat a köveken.