A jácint

A jácint.

Kamilla egy tavaszi reggelen teáját szürcsölgette, és a szalámis kenyerét ette. Az apukája így szólt.

- Kislányom, majd vihetsz a tanító néninek egy jácintot nőnapra!

- Jó. - válaszolt a lány.

Kamilla szülei kertészmérnökök voltak. Az apukája a munkahelye mellett, mindig foglalatoskodott valamiféle kertészeti tevékenységgel. Télen a saját termesztésű fenyőfájukat árulták. Mindenféle gyümölcsfájuk és bokraik voltak, naspolya, ribizli, szeder. Tavasszal az eper nyitotta a gyümölcs szezont, olyan sok eprük volt, hogy néha vittek egy tállal a szomszédnak is. Nyáron a barackfák roskadoztak a gyümölcstől, volt mikor 6 láda őszibarackjuk volt. Ősszel az apukája virághagymákat ültetett. Egy nap, Kamilla kilenc év körül lehetett, pici fenyőfákat ültettek, tenger sokat.  A kislány már fáradt volt, ránézett az anyukájára, aki csöndesen dolgozott. Akkor Kamilla igazán úgy vélte, hogy az anyukája egy hős. Másszor, mikor már kicsit nagyobbacska volt, tavasszal, ő szedegette le, a tengernyi jácintról, a picike harangjait. Letérdelt, és szépen sorban két ujja közé vette a harangszárat, és lehúzta a harangokat. Kicsit sajnálta a lányka a virágokat, de az apukája azt mondta, hogy a virág így nem bíbelődik a virágzással, hanem a hagymáját növeszti. S ilyenkor, tél végén, az apukája felhozta a süllyesztett zöldség tárolóból a kis cserepekbe ültetett jácintokat, és az étkező ablakába tette, majd minden reggel, megöntözte őket. S ezekből a jácintokból kaptak a családtagok, ismerősök, szomszédok, s most a tanító néni is. A bátyjára olyan nagy hatást tett a szülői minta, hogy felnőtt korában ő is kertészmérnök lett.

Kamilla az iskolában elmesélte a barátnőjének, hogy majd hoz nő napra a tanító néninek egy jácintot.

- Szerintem ez nagyon béna! – szólt Adrienn.

- Miért? – kérdezte Kamilla.

- Lány vagy és virágot adsz nő napra? Szerintem ez nagy marhaság!

- Szerintem nem. - szólt Kamilla csendesen.

Nem is értette, hogy Adrienn miért ilyen ellenséges. Miért ne hozhatna ő virágot? Eljött a nőnap. Kamilla kicsomagolta az újságpapírba tekert virágot. A porcelán kék színű jácinton sűrűen, tömötten csüngtek a virág harangok. A lány más emberek virágoskertjeiben sosem látott ilyen szép jácintokat, mint amiket az apukája termesztett. Átadta.

- Kedves Zsuzsa néni fogadja tőlem szeretettel nőnapra! Tudom, hogy én is lány vagyok, de mégis hoztam virágot. –szólt Kamilla.

A tanító néni szemében olyan öröm csillant, hogy még a lánykát is meglepte. 

-Köszönöm szépen!- válaszolta a tanító néni.

Majd a nagy, tanári asztalra tette. Kamilla a helyére ment, és megállapította magában, hogy de jó, hogy nem hallgatott Adriennre. A jácint egy hétig árasztotta bódító illatát az osztályteremben.

Egy reggel így szólt Kamilla apukája.

- Kislányom, ha elvirágzott a jácint, haza hozhatod a hagymáját!

- Jó!

Így a következő nap Kamilla kereste a virágot. Nem találta, megkérdezte az éppen ott dolgozó takarító nénit.

-Nem látta a jácintot, ami az asztalon volt?

-Ó aranyom, én azt kidobtam!- szólt a takarító néni.

- De haza akartam vinni a hagymáját! - szólt Kamilla.

- Csillagom, nem tudtam, hogy az még jó valamire, az már a kukában van.                                                      Hát, ez a takarító néni! Bosszankodott a lány magában.

- Jó, köszönöm. Csókolom!

Így szegény jácint hagyma a kukában végezte, de Zsuzsa néni öröme, és a virág bódító illatának emléke, megmaradt. 

Igaz történet alapján.