Mackóvirág és kis barátja

Mackóvirág és kis barátja.

Mackóvirág egy német juhász kutya volt, egy ház tágas udvarában lakott, napjai jó hangulatban teltek. Külseje káprázatos volt, mert hosszú szőre, oroszlánsörényként vonta körbe a fejét. A gazdája anyukája, úgy hívta Mackót, hogy az udvar dísze. Esze, még a szépségénél is nagyobb volt. Ám amiért mesélni szeretnék róla, az nem más, mint az arany szíve.

A kutyának, volt egy dundi szalmazsákja, amire, kora ősztől kezdve, leheveredett. A gazdája készítette neki. Azon feküdt egész éjszaka, miközben, lelkiismeretesen az ajtó előtt őrizte a házat. Ám egy alkalommal a közepére telepedett Bendegúz, a macska is. Mackó, hogy a macska elférjen, a zsák szélére feküdt, teste nagy része, azonban a hideg kövön terült el. Mikor kijött Vica és meglátta, így szólt.

-Mackó, miért nem söpörted az orroddal arrébb Bendegúzt? Na, gyere Bendegúz!- és Vica a zsák szélére tette a macskát.

Mackó felmászott a zsákjára, és egy nagy bauvau nyögés kíséretében, leheveredett a meleg ágyára. A négylábú, másszor kislányokkal is játszott. Elfutottak a kerítés előtt, és sikongattak. S Mackó, pedig, hogy a kedvükre tegyen, eljátszotta, hogy ő a nagy, rettentő kutya. Mert Mackóvirágnak magától eszébe sem jutott volna, hogy három, aranyos kislányt megugasson.

Egyszer, egy picike, rövid lábú tacskó, elveszett otthonról. Szomorúan csatangolt, míg elérkezett ahhoz a házhoz, ahol Mackóvirág lakott. Mackóvirág, ahelyett, hogy elzavarta volna a kis tacskót, befogadta. Mikor Vica az udvaron sétált, arra lett figyelmes, hogy Mackó, egy új, számára ismeretlen kiskutyával, az udvar közepén napozik. Előtte is már mintha látta volna párszor ezt a kis kutyát az udvarukon.  Ekkor a kiskutya elfutott, és a melléképület végében lévő szerszámok mögé bújt. Vica, nem tudta mitévő legyen, inkább nekilátott teendőinek és elkezdett mogyorót szedni. De Mackó körülötte sündörgött és úgy érezte Vica, hogy kutyája arra kéri, hogy foglalkozzon a kis kutyával is. Vica odament, a szerszámok közelébe. De a kiskutya, morgott rá.

-Jaj, nehogy megharapjon! – szólt Vica.

Bement a házba, szólt Tamás bácsinak, az édesapjának. Ő kijött, lendületes mozdulattal lehajolt és a magasba emelte a parányi tacskót.

-Te kis komám, ki vagy? –kérdezte Tamás bácsi.

Majd visszatette. De Tamás bácsi nem feledkezett meg róla, mert délutáni sétája alkalmával, körbe kérdezgette a szomszédságot. S bizony, sikerrel járt. Az egyik szomszéd lány így szólt.

- Én tudom kié ez a kis kutya. Most láttam az interneten, keresi a gazdája. Mazsi a neve, és az utca végén lakik.

- Köszönöm szépen Pancsika! – szólt Tamás bácsi.

Így Vica édesapja, visszavitte a kis jövevényt a gazdájához. Volt nagy öröm, hogy megkerült a kis kutya! De nem úgy Mackónál. Mackó, szomorúan feküdt az ajtó előtt, fejét bánatosan a tappancsaira hajtotta. Mert nagyon hiányzott neki az új kis barátja, akit ő néhány napra befogadott, és pártfogolt. Vica nagyon megsajnálta Mackót, s így szólt.

-Mackóvirág, Mazsi jól van, haza került és boldog! Ne szomorkodj annyit! Jó?

Vica azt gondolta, hogy hátha a hanghordozásából, Mackó arra következtet, hogy Mazsival minden rendben van. Mackó még pár napig lógatta az orrát, az elveszített kis barátja miatt. De ahogy a napok egymás után peregtek, Mackó megszokta, hogy nincs már vele Mazsi. S lassanként, ismét boldogan kísérgette Vicát mindenhová az udvaron.

Igaz történet alapján.