A konok hercegnő

A konok hercegnő.

Túl az Üveghegyen, ahol a Hold minden éjjel csillogó ezüstöt hint a fákra és bokrokra, volt egy hatalmas birodalom. Ott éldegélt nagy boldogságban a király és a királyné. Egyetlen lányuk volt, akit annyira szerettek, hogy tejben-vajban fürösztötték, óvták minden rossztól és gonosztól.

Mikor már kezdett kisasszonnyá cseperedni, a király maga elé hívatta:

- Leányom, egy fontos dolgot mondok most neked, kérlek figyelj jól és dönts okosan! Édesanyáddal, a királynéval nem egyezünk többé, és úgy döntöttünk, hogy különválnak útjaink. Velem tartasz-e, vagy ittmaradsz?

A hercegnő nem akart hinni a fülének. Eddig rózsaszín fátyol borított mindent, s most egy perc alatt minden megváltozott. Összeszedte a gondolatait, s azt mondta.

- Felséges édesapám, úgy gondolom, hogy édesanyám mellett a helyem. Különben is, holnap indulok a hercegnő- tanodába, a birodalom másik szegletébe.

A király elfogadta a hercegnő döntését és elhagyta a birodalmat. Másnap reggel a hintó előállt, a hercegnő elbúcsúzott bánatos édesanyjától és útnak indult, hogy tanulja ki a hercegnőség minden fortélyát. A kocsi zörgött a macskaköves úton, a hercegnő gondolatai messze kalandoztak. Egyszercsak a hintó megállt, mert három különös teremtmény elállta az útját. A hercegnő kinézett az ablakon, hát három apró manó állt ott fáradtan, poros lábbal.

- Elvinnél-e minket a birodalom másik szegletébe? Már térdig kopott a lábunk.- mondták egyszerre a manók.

- Hát persze, éppen oda tartok, szálljatok csak fel!- válaszolt szelíden a hercegnő.

- Mi vagyunk a három testvér: Derű, Ború és Kiút. Most éppen másutt akadt dolgunk.

- Mi dolgotok van?

- Én meg kell nevettessem a birodalom legszomorúbb lányát.- mondta bizakodóan Derű.

- Én könnyeket fogok varázsolni a bánatos emberek szemébe, hogy még többet sírhassanak.- kérkedett Ború.

- Nekem az a dolgom, hogy mutassam meg a helyes utat azoknak, akik eltévelyedtek- válaszolta szerényen Kiút.

- Milyen érdekes feladataitok vannak!- álmélkodott a hercegnő.

Addig beszélgettek, hogy a hercegnő teljesen megfeledkezett a bánatáról. Mikor megérkeztek a tanodába, elköszönt három kis barátjától.  Belépett a kapun, és szorgalommal, kíváncsisággal vetette bele magát a tanulásba. Ahogy letelt az egy esztendő, indult is haza, hogy édesanyjának mindenről beszámolhasson.

Otthon azonban nagy meglepetés várta. A trónon egy új király ült, mellette az édesanyja. A kapuban az új király lánya fogadta. A hercegnő csodálkozva lépett be a kapun, s mikor kérdőre vonta az anyját, az ridegen és keményen így felelt:

- Hogy mersz kérdőre vonni? Takarodj a birodalomból, te konok leány! Menj az apádhoz!

A hercegnő szemei könnybe borultak, nem értette a kegyetlen szavakat. Az apjáról nem is hallott azóta, hová is mehetne? Amint így búslakodott, megjelent egy kis manó mellette. A hercegnő boldogan kiáltott fel:

- Kiút, hogy kerülsz te ide?

- Érted jöttem. Segítened kell. A szomszéd birodalom nagy bajban van.

- Akkor induljunk! Szívesen segítek másoknak.- lelkesedett a hercegnő, mit sem törődve a bánatával.

Útközben a manó elmesélte, mi történt:

- A birodalmat súlyos átok ülte meg. Egy régi, elfeledett jóslat szerint, ha a trónörökös a huszadik születésnapjáig nem találja meg a lélek igaz tükrét, a királyság földje kiszárad, az állatok elnémulnak, s a virágok elhervadnak. A határvidéken már nem zöldell a fű, a fák gyümölcse keserű lett, s az emberek szíve tele van bizalmatlansággal.

- És mi az a lélek igaz tükre?- kérdezte a hercegnő.

 - Olyan lélek, amely tisztán tükrözi az emberséget, az együttérzést, és képes másokban is felébreszteni a jóságot. Aki ezzel a lélekkel a trón közelébe kerül, az hozhatja meg a változást.

Mikor megérkeztek a birodalomba, az uralkodók hűvösen fogadták, hiszen sok próbálkozó jött már, de egyik sem hozott változást. Ám a hercegnő nem várta, hogy térdet hajtsanak előtte, a nép közé ment, hallgatta panaszaikat, segített a földeken, gyógyírt vitt a betegeknek, s habár az ő szíve is tele volt keserűséggel, megvigasztalta azokat, akik reményt vesztettek. Kedvessége és kitartása megtetszett a királyfinak és feleségül kérte.

Nagy lakodalmat csaptak, hetedhét országra szólót. Hamarosan meg is született a kislányuk, akit nagy szeretetben nevelgettek. Kiút, a kis manó mindig a konok hercegnő mellett maradt, ő lett az udvari főtanácsos.

Rég volt, mese volt, talán igaz sem volt.