A kicsi tükör

A kicsi tükör.

Panni egy vidéki, nagy családi házban élt a szüleivel. Az otthonukat hatalmas udvar és gondosan ápolt kert ölelte körül. Nagyon szerette ezt a helyet: itt voltak a barátai, a játszótársai, ide járt iskolába is. Mindenki kedvelte őt, hiszen alacsony, kerekded arcú, dundi kislány volt, aki mindig szívesen segített másoknak, és mosolyával pillanatok alatt elvarázsolta a körülötte lévőket.

Panni imádott lustálkodni, ezért reggelente rendszerint későn ébredt. Az ágya mellett állt egy kis éjjeliszekrény, rajta egy különleges tükörrel, amely még a dédnagyapjától maradt a családra. Ez a faragott, billenthető, kihúzható fiókos tükör igazi ritkaságnak számított. Panni nagyon szerette: minden reggel belenézett, és bosszankodva jegyezte meg:

-        Hmm... de dundi vagyok, és... és... alig látszom ki a földből! A hajam is rövid és göndör! Miért nem vagyok olyan magas, karcsú és hosszú hajú, mint Anna barátnőm?

Így ment ez minden reggel, mígnem egy nap valami egészen különös történt. Ahogy szokás szerint elégedetlenkedett, a tükör hirtelen ragyogni kezdett, majd vakító fénye magába szippantotta Pannit. Amikor újra magához tért, döbbenten vette észre, hogy körülötte minden megváltozott. A bokrok magasabbak voltak, mint a fák, a házak pedig aprónak tűntek mellette. Lépett néhányat, ám útját egy hatalmas csizma állta el. Felnézett, és egy óriási törpe nézett vissza rá, szakállát simogatva.

-        Hát te ki vagy, jövevény? - kérdezte a törpe.

-        Én... én Panni vagyok. És kend?

-        Hát nem látod? Én egy törpe vagyok!

-        Óriási törpe bácsi, miért tetszik ilyen hatalmasnak lenni?

-        Itt, Tükörországban minden fordítva van! A törpék óriások, az óriások aprócskák. De hová igyekszel?

-        Igazából én sem tudom... csak ide keveredtem.

-        Akkor gyere, elviszlek Tükörország királyához!

Ahogy a törpe kimondta az utolsó szavakat, egy hatalmas veréb suhant el felettük, csőrében egy parányi sast cipelve. Panni alig hitt a szemének: hogyan lehet egy veréb nagyobb, mint egy sas? A törpe előhívta az erdőből a farkast, felültette rá Pannit, és együtt elindultak a palota felé- merthogy itt, Tükörországban a pónik voltak vadak, a farkasok pedig szelídek.

Útközben Panni befogta az orrát, mert a virágok szokatlanul kellemetlen illatot árasztottak. Végül megérkeztek a tükörpalotába, ahol a nagy tükörteremben Panni megpillantotta önmagát. Nem akart hinni a szemének: magas, karcsú, hosszú hajú lány mosolygott vissza rá. Végre olyan lett, mint amilyen mindig is szeretett volna lenni.

És ekkor a másik teremből előlépett Anna, a barátnője.

-         Anna! De jó, hogy látlak! Mi történt veled? És hogy lettél ilyen kicsi?

-        Én? Most is magasabb, karcsúbb és szebb vagyok nálad! De már nem is emlékszem rád, ki is vagy te?– felelte Anna, de olyan gőgösen, amit Panni sosem hallott tőle.

Panni szeme megtelt könnyel. Anna sosem volt beképzelt! Sohasem kérkedett a szépségével, mindig szerény volt. Mi történhetett vele itt, Tükörországban? Még szerencse, hogy hirtelen ismerős hangokat hallott: édesapja és édesanyja haladt el az ablak előtt. Panni kirohant, hogy átölelje őket, de sajnos ők hátra sem néztek, nem törődtek vele.

Könnyei záporozva hullottak alá, s a napfényben szivárvány kerekedett belőlük. Panni elindult a szivárvány mentén, és egyszer csak összerezzent: ismét a szobájában állt, a kicsi tükör előtt.

Ekkor anyukája belépett Annával:

-        Panni, siess, elkésel az iskolából! Már Anna is aggódik!

-        Mi történt veled, drága barátnőm?- kérdezte Anna.

Panni boldogan a nyakába ugrott az anyukájának, szorosan átölelte, majd Annát megcirógatta, aztán felkapta a kabátját és az iskolatáskáját. Mielőtt kilépett volna, még egyszer belenézett a tükörbe: egy kerek arcú, dundi, alacsony kislány nézett vissza rá rövid, göndör hajjal. De most már mosolygott: mert tudta, hogy így, pont így tökéletes.