A manó és a törpe (Sese mese)

A manó és a törpe (Sese mese).

            A tavaszi illatok kicsalogatták a szabadba Sese manót. Ámulva figyelte a virágzó fákat, a sok szín lenyűgözte. Egészen elfeledkezett minden más dologról, csak a sárga, rózsaszín és fehér virágok kavalkádját figyelte. Egy panaszos hang azonban kiszakította az álmodozásból.

            – Juj de fáj! A lábamra léptél! – kiáltotta valaki. Sese manó ijedten nézett szét, de nem talált senkit a közelben. Azt azonban észrevette, hogy letért a Manó útról.

– Hol vagy? Sajnálom, de nem látlak! – felelt, és nem mert tovább menni, nehogy megint bajt okozzon.

– Itt vagyok, a nagykalapos óriásgomba alatt! – hallatszott panaszosan. Sese nagyon jól ismerte a sünik találkozóhelyét, ezért arra fordította a fejét, és a hatalmas fa árnyékában valóban ott sírdogált a gomba alatt egy piros sapkás kicsi törpegyerek.

– Ó, te szegény! Nagyon fáj? Mutasd! – szólt hozzá bűnbánóan Sese manó. A törpegyerek lehúzta piros bakancsát, és kék csíkos zokniját.

– Itt van, nézd meg! Ráléptél, és most piros lett! – mutatta a nagylábujját.

– Mozgasd meg, légy szíves! – kérte Sese gondterhelten. A törpegyerek az unszolásra megemelte az ujjait.

– Szerencsére nincs nagy baj! – könnyebbült meg Sese manó. – Hogy kerültél ide? Miért hagytad el Törpeországot? – kérdezte később.

– Hosszú történet! – rázta a fejét a törpegyerek.

– Van időm! Hallgatlak! – nézett rá várakozóan Sese manó.

– Nem tudok most sokat beszélni! Éhes és szomjas vagyok! – panaszkodott a törpegyerek. Sese manó se szó, se beszéd egy pillanat alatt eltűnt. A törpegyerek attól tartott, hogy megsértette, amiért nem mesélt neki, és szomorúan üldögélt egyedül a nagykalapos óriás gomba alatt, amikor kisvártatva megjelent egy hatalmas kosárral. Volt abban minden, ami szem-szájnak ingere. Friss görbe kifli, kakaó, sonka és alma, körte, szamóca. Sese manó letette elé, és a törpegyerek úgy evett, mint aki sohasem látott ételt. Mikor jól lakott, így szólt:

– Utoljára Törpeországban kaptam ilyen finomat!

– Miért jöttél el onnan? – kérdezte Sese manó.

– Mert nagyon megbántottak! – felelte a kicsi törpe.

– Ki bántott meg? – érdeklődött tovább a manó.

– Mindenki. Az egész osztály! Nem megyek vissza! Itt alszom a gomba alatt! – kiáltotta dacosan a kicsi törpe, és az arca elsötétült.

– Jaj, úgy kell belőled minden szót kihúzni! Mondd már el, hogy mi történt! – veszítette el a türelmét Sese manó.

– Jól van, na. Elmondom. Tudod, szeretek viccelődni. El szoktam rejteni a többiek holmiját. De mindig megtalálják! Ha kezdődik az óra, és nincs meg a tolltartójuk, keresik, és meglesz! Nem veszem el, csak eldugom! – magyarázta a gyerektörpe.

– Persze ennek nem örülnek – bólintott Sese manó.

– Nem nagyon. De én jól szórakozom – mosolyodott el a gyerektörpe.

– Értem. Az ő kárukon nevetgélsz, és ez nekik nem tetszik – bólintott a manó.

– Eddig egész jól tűrték. De tegnap azt mondták, én egy gonosz törpe vagyok! Menjek el az osztályból, sose lássanak többet! – panaszkodott a törpegyerek.

– Mit csináltál? – nézett rá komolyan Sese manó.

– Amikor kimentek szünetre, én a padokat bekentem színtelen ragasztóval, becsengettek, bejöttek és leültek, amikor fel akartak állni a ruhájuk elszakadt. Én ezt nem akartam, azt gondoltam, vicces lesz, ha felállnak – rázta a fejét a törpegyerek.

– Nem volt az? – kérdezősködött Sese manó.

– Nem. Mert tönkrement a ruhájuk és kiabáltak, hogy gonosz vagyok, menjek el. Már mondtam. Én felálltam és kiszaladtam, arra jött a postagalamb, éppen levelet hozott az iskolába, bebújtam a táskájába, és itt szálltam ki Manóországban, ebben az erdőben.

– Értem. Nem árultad el a neved! – szólt a manó.

– Te sem! – feleselt a törpe.

– Ez igaz! Sese manó vagyok! – nyújtotta a kezét a manó.

– Sapi törpi! Mert imádom a piros sapkám! – rázta meg a kezét a törpe.

– Szóval Sapi törpi, te itt szeretnél maradni nálunk – szögezte le Sese manó.

– Igen! – ásított egy nagyot a törpe.

– Aludj nyugodtan! Nekem úgyis dolgom van! – nyugtatta meg Sese manó, és egy nagy lapulevéllel szépen betakargatta. – Mire felébredsz, meggyógyul a lábujjad! – tette hozzá bíztatóan. Megvárta, amíg elalszik Sapi törpi, elrejtette az élelemmel telt kosarat egy mókus odúba, majd a dolgára sietett. Néhány óra múlva visszatért, és egy cseppet sem lepődött meg, amikor Sapi törpit lázas kutatásban találta.

– Eltűnt az ételes kosaram! Már egy órája keresem! A mókusok meg itt nevetgélnek rajtam! – panaszolta a törpegyerek.

Sese manó vár egy kicsit, majd így szólt:

– Betettem a mókus odúba!

– Ó, milyen csúnya dolog! Eldugod az ebédem, kinevetnek a mókusok! Hazamegyek inkább! – mérgelődött Sapi törpi.

– Menj nyugodtan. De előbb egyél! – felelt Sese manó. Két kis mókus lehozta a kosarat, és odatette Sapi törpi elé a földre. A törpegyerek evett, és közben elszállt belőle az indulat.

– Én ugyanígy szoktam eldugni a többiek holmiját, mint most ti az enyém! – állapította meg. Mivel a mókusok és Sese manó várakozóan néztek rá, folytatta. – Csak otthon én szórakozom és ők bosszankodnak! – tette hozzá elgondolkodva. – Mikor jön a postagalamb felétek? – kérdezte azután.

– Holnap reggel. Addig maradj a vendégünk! – hívta Sese manó. Sapi törpi örömmel töltött el itt egy napot, hiszen már mindent megértett. Nem élt itt sem gonosz manó, sem gonosz mókus. Neki akartak segíteni, hogy többé rossz vicceket ne találjon ki. Az egyik gombaházat sietve berendezték a számára, sürgött-forgott az erdő népe, és szépen kitakarították a vendégszobát benne.

Másnap megérkezett a postagalamb, és Sapi törpi megkérte őt, hogy vigye haza. Beült a táskájába, és onnan integetett Sese manónak és a mókusoknak.

– Gyere máskor is! Vár a vendégszoba! – kiáltották utána.

            Amikor Sapi törpi hazaérkezett, az osztálytársai nagy örömmel fogadták. Már attól tartottak, hogy soha többé nem látják, és egészen megkönnyebbültek, amikor megérkezett. Elmesélte nekik, hogy milyen kalandban volt része, és azt is elmondta, hogy átérezte, hogy milyen rossz, ha elveszik a törpétől azt, amire szüksége van, és még ki is nevetik, ha keresi. Elismerte, hogy nem volt szép tőle, amikor ragasztóval kente be a padokat. A kis törpék megértették őt, és megkérték, hogy szervezzen nekik mókás délutánokat, hiszen belőle nagyszerű mókamester válik majd. Valóban, Sapi törpinek innentől fogva csupa jó ötlete támadt mások megnevettetésére, és az összejöveteleken mindig szívesen tartózkodtak a kis törpék a társaságában.