In Memoriam Apu

In Memoriam Apu.

Ez a történet kikívánkozik belőlem abból az apropóból, hogy édesapám 3 nappal ezelőtt sajnos elment. Ezzel szeretnék neki emléket állítani.

- Kincsem. Ma kora délután az Apukám felment a Mennyországba. – mondtam öt és fél éves kislányomnak azután, hogy az óvodából hazajött. (Ez konkrétan három napja történt.)

- Jaj, szegény Papa. – mondta a kislányom őszintén. – Mi történt vele? Hogyan halt meg?

- Inkább azt mesélem el, hogyan élt. – mondtam, azzal az ölembe ültettem, és elkezdtem mesélni.

És bár a gyerekek egy-egy információ után folyamatosan kérdeznek, ettől most eltekintek, és mint egy dolgozatot, úgy fogom alább leírni.

- Édesapám 1938. június 24-én született Budapesten. Egyedüli gyerek volt, ami abban az időben nagyon ritkaságnak számított. Édesapja gépkocsivezető volt, édesanyja házimunkát végzett. Egy kis ideig Pesterzsébeten laktak, akkor az még nem volt Budapest része. Aztán kitört a második világháború, és Apukám Apukája Kárpátalján kapott munkát, ami akkor rövid ideig Magyarországhoz tartozott. Ott járt iskolába, és a világháború lezárása előtt Apukáját elvitték fogolynak Szibériába. Apukámék közben visszaköltöztek Budapestre a VIII. kerületi Karácsony Sándor utcába. A Nagyapám pár év fogság után szabadult, és szerencsésen hazaérkezett a családjához, bár az erős szervezete eléggé legyengült. Aztán jött az 56-os forradalom, amiben Apukám egy kicsit sem vett részt, köszönhetően a szüleiknek, akik óvták mindentől. Ettől függetlenül sok mindent látott és megélt, de a pokolból kimaradt. Aztán a hatvanas évek egy munkahelyi Csehszlovákiába való utazása során, a vonaton megismerkedett egy fiatal lánnyal, akivel az egész utat végig töltötték. A fiatal lány volt Anyukám. Megbeszélték, hogy ha hazaérnek, keresni fogják egymást. Annyira egymásra találtak, hogy 1964-ben megházasodtak. Apukám a Közép-pesti Javszerben dolgozott, anyukám a Gázműveknél. Elég sokat utaztak, elmenetek a barátaikkal nyugat-Európába is, ami akkoriban Magyarországon igen kiváltságosnak számított. Sajnos a nagyapám idejekorán elment, de semmi szenvedése nem volt. 1978-ban megszületett nővérem, abban az évben ment el a nagymamám, majd 13 hónappal később jöttem én is. Akkor a szüleim már a zuglói Tanya utcában laktak, szóval én oda születtem, és az a környék egész felnőttkoromig meghatározó volt. Aztán jött 1989-ben a rendszerváltás. Onnantól kezdve valahogy rosszabb lett az életünk, de nem rossz. Viszont apukám munkahelye megszűnt, és az neki egy töréspont volt az életében. Aztán jött sajnos egy-két tragédia, majd a nővérem 1999-ben Angliába ment 1 évre, de azóta is ott van, ott lett családja. Ez is megviselte a papát. Sajnos 2002-ben Anyukám is a Mennyországba költözött, az pedig már teljesen megviselte. 2004-ben én is Londonba költöztem, és bár én sem terveztem sokáig az ottlétet, 7 évig éltem ott. Az idő alatt Apukám hozzászokott az egyedülléthez, de sokszor, minden évben meglátogatott minket Londonban. 2011-ben hazaköltöztem, és egy kis ideig együtt laktunk, majd 2012-ben megismertem Anyut, Drágaságom, és tulajdonképpen azóta együtt is lakunk. A Papának volt egy combnyaktörése 79-80 éves korában, majd még két balesete volt, és onnantól folyamatosan romlott az állapota. Tudott járni, ellátta magát, de imádott biciklijére már az elmúlt 4 évben már nem ült fel. Ebbe is belebetegedett. Az elmúlt évben pedig többször is elesett, sokat jártunk vele a balesetiben. Aztán sajnos 3 hónapja kórházba került, és a mai napon hívtak, hogy a Mennyországba került.

- Sokat szenvedett a Papa? – kérdezte a kislányom.

- Nem tudom pontosan. Nem beszélt róla, nem panaszkodott. Biztosan voltak fájdalmai, de nem tudom, mennyire erősek.

- Szegény Papa. Szép kort megélt-

- Igen, Szívem.

- Szép élete volt?

- Igen, Kincsem, nagyon szép.

- Honnan tudod, Apa?

- Sokszor megkérdeztem tőle, és mindig igennel felelt.

- Apa. Hiányozni fog a Papa.

- Nekem is, Életem. De tudod, akinek az emlékét megőrizzük, az soha nem hal meg, mindig velünk marad.

- Akkor megőrizzük az emlékét.

- Rendben, Szívem. Gyújtunk egy gyertyát az emlékére?

- Igen.

- Gyújtsd meg, Kicsim.

- Jó.

- Drága, Apukám. Nagyon fogsz hiányozni. Köszönöm, hogy az Apukám voltál, és felneveltél. Szép életem volt Veletek. Egyszer majd találkozunk, várjatok majd rám.

Isten Veled, Drága Apukám.