Kép forrása: Pixabay.com
A templom hangjai.
A harangszó szárnyalt a friss hajnali szellő hátán. Berci és az apukája siettek a kicsiny templom felé. Már messziről látszott fehér tornya, de csak akkor hallották meg az öreg orgona zúgását, amikor befordultak a templom utcájába.
Szerencsére nem késtek el, csak a művész úr és a kántor készültek néhány akkorddal.
A kilincs nyikorogva engedett apukája keze nyomására, az ajtó sarkai pedig felnyögtek.
– Mennyi hang kísér minket a misére! – jegyezte meg Berci.
– Majd hazafelé elmesélem, miért – mondta az apja.
Mise után, hazafelé tartva Berci kíváncsian hallgatta apukája szavait:
– A templom élő csoda. Itt minden mindennel összefügg, és a tárgyak beszélgetnek egymással. Az óramutató koppantott egyet, a harang pedig megszólalt. Amikor az elcsendesült, az ajtó és a kilincs számolta a belépőket. És hogy, hogy nem… az orgona is tudta, mikor lépett be az utolsó hívő, mert akkor szólalt meg igazán. Így cseng-bong az egész templom, amíg a mise végén az utolsó ember is el nem hagyja.
Berci ámulva hallgatta.
– Nahát, ez csodálatos! De honnan tudsz te ilyeneket, apa?
Apukája bajsza alatt mosolyogva felelte:
– Én is voltam gyerek.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Dufek Mária amatōr
Szlovákiai magyar.